Egészség és család: alkalmazkodás
„Egészben lenni a Családdal. Ez létünk legkisebb közössége, mely folyamatosan változik.
Megmaradásunk alapja, hogy érezzük: „Együtt változom az Élettel.”
A család az egyik legfontosabb életterünk – nem csoda, hogy az egyik legerősebb egészségvédő tényező is. Itt töltjük a mindennapjaink jelentős részét, itt töltődünk, vagy épp itt merülünk ki. Éppen ezért, amikor az egészséges életmódról beszélünk, nem hagyhatjuk figyelmen kívül a családi működésünket sem.
Egy család soha nem homogén egység: több generáció, különböző személyiségek, eltérő igények és nézőpontok találkozása. Az egyik legnagyobb feladat, hogy ezek az emberek megtanuljanak együtt élni. A másik pedig az, hogy a családi élet természetes változásaihoz – testi és lelki sérülések nélkül – képesek legyünk alkalmazkodni.
Az együttélés alapja az önismeret és a másik megismerése. Ahhoz, hogy olyan családi légkört alakítsunk ki, ahol jól érezzük magunkat, jó szívvel gondolunk egymásra, és valódi támogatást kapunk, folyamatosan közelítenünk kell egymáshoz a „világainkat”. Ez igaz párkapcsolatra és szülő–gyerek kapcsolatra egyaránt.
Apróságnak tűnnek, mégis sok konfliktus forrásai: az egyikünk nem bírja elviselni a mosatlant a konyhában, a másikat egyáltalán nem zavarja. Akkor mi legyen a tányérokkal vacsora után? Részt kell-e venni minden családi összejövetelen, amit a párunk családja szervez, vagy belefér egy olyan kompromisszum, hogy évente csak néhány ünnepen jelenünk meg? Ezek nem jelentéktelen kérdések – ezek határozzák meg, hogy a család valóban egészségvédő közeggé válik-e, vagy állandó stresszforrássá.
Az önismeret és a kompromisszumkészség kulcsfontosságú. Nélkülük a legjobb szándék is könnyen félrecsúszik.
A család ráadásul folyamatosan változik. A gyermek felnő, az apából nagypapa lesz, a testvérből édesanya. A szerepek átalakulnak, és ezekhez az új helyzetekhez új egyensúlyt kell találni. Egy gyermek érkezése például helyet kér – időben, anyagilag és érzelmileg is. Miközben megszületik az anya és az apa, nem szabad eltűnnie a feleségnek és a férjnek sem.
Fontos leülni és átgondolni: mi maradjon meg a régi működésből, és min kell változtatni? Lehet, hogy fontos számomra nyugodtan megnézni a kedvenc meccsemet, cserébe átvállalom a hétvégi bevásárlást. Ezek nem áldozatok, hanem új megállapodások.
És ugyanez a folyamat zajlik le akkor is, amikor a gyerek iskolába kerül, amikor az egyik szülő elveszíti a munkáját vagy épp előléptetik, amikor egy beteg családtag ápolása válik szükségessé. Minden élethelyzet új kérdéseket hoz – és új válaszokat kíván.
A család akkor válik valódi erőforrássá és egészségvédő térré, ha merünk beszélni, alkalmazkodni és újra meg újra közös nevezőt találni.
A család fogalma és összetétele mára jelentősen átalakult. Léteznek mozaikcsaládok, egyszülős családok, többgenerációs együttélések – a formák változatosak. Egy dolog azonban közös bennük: ahhoz, hogy egy család jól működjön, bizonyos alapvető szerepeknek jelen kell lenniük. Ezekhez feladatok, felelősségek és minták tartoznak, amelyek a család egészséges működését szolgálják.
A megváltozott családi struktúrákban ezek a szerepek azonban gyakran gazdátlanná válnak, felcserélődnek vagy elmosódnak – és ez könnyen zavart okoz a családi rendszerben. Gondoljunk például arra az édesanyára, aki egyedül neveli gyermekeit, és egyszerre próbál „erős apa” és „gondoskodó anya” lenni. Vagy arra a kisfiúra, aki csonka családban nő fel, és nem engedi, hogy az édesanyja mellett megjelenő férfi elfoglalja a családfő szerepét.
Fontos látni, hogy ezek a helyzetek nem maradnak következmények nélkül. Éppen ezért a megváltozott élethelyzeteket mindig több szempontból kell megvizsgálni: figyelembe véve a család minden tagját, de úgy, hogy mindenki a neki megfelelő helyen és szerepben maradhasson.
Gyakori hiba, hogy a gyerek előtt szidjuk a másik szülőt – még akkor is, ha valójában jó apa vagy jó anya –, csupán azért, mert haragot érzünk a válás vagy a szakítás miatt. Előfordul az is, hogy a bűntudatunk miatt a gyermek döntései irányítják az új párkapcsolatunkat, nem pedig a saját boldogságunk. Pedig a szülő kiegyensúlyozottsága a gyermek egészséges fejlődésének is alapfeltétele.
Máskor a szülőktől kapott teljes támogatást próbáljuk „meghálálni” egy állandó megfelelési kényszerrel, amely hosszú távon komoly lelki terhet jelent. A családi boldogságnak számtalan akadálya lehet, hiszen egy rendkívül érzékeny, folyamatosan változó egyensúlyról van szó.
Nem is várható el, hogy ezt az egyensúlyt minden pillanatban tökéletesen fenntartsuk. A cél nem a hibátlan működés, hanem az, hogy tudatosan törekedjünk az alkalmazkodásra – úgy, hogy közben sem magunkat, sem a családtagjainkat ne terheljük túl lelkileg vagy testileg. Mindezt nemcsak a család egészsége, hanem a saját boldogságunk érdekében is.
